2009. szeptember 24., csütörtök

Szept. 24.

Tegnap este Sion távsegítségével sikerült Skype-kreditet vennem, így végre telefonálgathatok haza :) Nagy örömömben Siont is rögtön smssel zaklattam, meg a Papáékat is felhívtam, jelentem működik a dolog :)
Ma folytatódott a könyvtárpakolás, de már hátkímélős módon, semmi emelés és semmi cipelés.
A nap nagy része megint a szépirodalmi könyvek költöztetésével telt... amin már kínunkban már csak röhögtünk.. hiszen először azért kellett költöztetni, mert túl kevés volt a hely, utána túl sok volt a hely, ezért kicsit szellősebbre kellett csinálni, viszont ma kiderült, hogy kellene még szabad polc, úgyhogy mégis szorosabbra kellett csinálni... De azt is úgy, hogy azért viszonylag szellős legyen... Ez az elején sikerült is, de a végén (miután az S-től Å-ig 3x átszerveztük Egil-lel) már az egyes betűk nem is kezdődnek új polcon... De Jesper így az 53. variáció és átpakolás után végre elégedett volt, szóval éljen :D
Bízzunk benne, hogy holnap nem kell még 3x átpakolni az egészet :)
Egyébként már szinte majdnem készen van, bent vannak már a számítógépek is, meg minden :) Szóval holnap már csak az utolsó simítások vannak vissza, este pedig buli az elkészült könyvtár örömére :D:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése